Második lecke a terjeszkedésről

Innen: Go Wiki
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Második lecke, az ellenfél területe[szerkesztés]

Az első leckében alaposan tanulmányoztuk az ideális terjeszkedést a saját bázisunkról, a sarokról. Ezzel az ismerettel akár tovább is léphetünk. Ugyanis nem csupán a saját terület növelése lehet cél a megnyitás során, hanem az ellenfél optimális terjeszkedésének megakadályozása is.

Nézzünk egy konkrét példát:

Ebben az állásban mindkét fél megszerzett shimari segítségével egy-egy sarkot, és a tábla két szemben lévő oldalán területet építeni. Az előző lecke értelmében fekete terjeszkedő lépése lehetne a, b, illetve c is, a-val erősíteni bázisát, b-vel és c-vel további területet, illetve befolyást tudna még szerezni. Lehetséges azonban egy támadó jellegű lépés is, kettévágva ezzel fehér bázisát az alsó szélen. Mindkét lépés joseki, de most nem ebből a szempontból foglalkozunk a lépéssel.

Ha fekete d-re lép, az közvetlen fenyegetés fehér sarokterülete ellen, erre mindenképpen valamit válaszolni kell:

Fehér válasza lényegében kétféle lehet. Vagy megvédi sarkát, vagy abból valamit, ilyenkor az a-val jelöl négy pontra vagy a b pontra léphet. A másik válasz lehetőség, hogy a sarkot hagyja, és emellett igyekszik fekete további terjeszkedését akadályozni. Ilyenkor saját másik sarokban lévő bázisára támaszkodva a c-vel jelölt, vagy d-vel jelölt pontok valamelyikére lépve zavarja fekete 1 kövét. Az ilyen lépéseket ollólépéseknek hívjuk. Az alacsony olló (c) erőteljesebb támadás fekete behatoló köve ellen, de kisebb hatással rendelkezik a centrum felé. A magas olló (d) lehetővé teszi, hogy fekete a tábla szélén területet és két szemet alakítson ki, de azon az áron, hogy itt kiszorul a centrumból. Az ollólépésről a hasami oldalon bővebben írunk.


Térjünk vissza a az első ábrán szereplő e lépésre:

Fekete 1-es lépése korántsem fenyegeti annyira a sarkot, mint az előző ábrán mutatott támadás, sokkal inkább területszerző hatása van. Mivel ez a kijelentés szokatlannak tűnik, járjuk körúl kissé részletesebben is ezt a kérdést. Fehér a megjelölt pontra lépve a sarkot stabilizálhatja ugyan, de fekete a-ra (esetleg b-re) lépve bázist tud építeni, és ezzel csökkenteni tudja a fehér shimari hatását a másik sarokban. Fehér a sarkát megvédheti c és d lépések valamelyikével is, így egy kicsivel kisebb, de védhetőbb alakzatot hoz létre a sarokban.

Fehér ebben a helyzetben dönthet úgy, hogy a sarok másik részén terjeszkedik, az első lecke szerint ideális lépéssel, ezzel viszont a sarkot, esetleg részben , átengedi feketének. Másik lehetősége, hogy fekete támadó kövét a másik sarokban lévő shimari felől megfenyegeti, és b-re lép.

A fenti gondolatmenetet összefoglalva a lépés után a következő módon folyhat a parti:

Ebben az állásban fekete életképes harmónikus alakzatot hozott létre fehér területén. A megjelölt kövek gyakorlatilag fekete területét alkotják. Az 5-ös lépés azért szerepel ott, hogy lássuk körülbelül mennyi területre számíthat fekete. A gyakorlatban azonban fekete vagy az a, vagy a b pontra ugrik, vagy esetleg ott hagyja a csoportját.