Lee Ki Bong

Innen: Go Wiki
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez
Lee Ki Bong

7 dan-os koreai amatőr.

1949-ben 7 évesen az édesapától (3k) tanult meg játszani. Ugyan Ő maga nem emlékszik mikor lett danos, de abban biztos, hogy mikor egyetemre járt már kb 5 danos lehetett. A szöuli egyetem üzleti tudományok szakán diplomázott, majd a Hiundai-nál helyezkedett el. A munkája mellett évekig csak a góval foglalkozott. 1990-ben elérte a 7 danos szintet, 1993-ban pedig megnyerte a koreai amatőr bajnokságot. Majd a rákövetkező két évben megvédte bajnoki címét. 1997 óta, a baduk szak alapítása óta, a Myongji egyetem tanára. Itt 'Fuseki elmélet'-et és 'Marketing és Manegement'-et tanít. Az egyetemi szaknak nem az a fő célja, hogy profi játékosokat neveljen, itt oktatókat, szakírókat, újságírókat, szervezőket, góklub managereket képeznek. Évről évre 30 diákot vesznek fel a négyéves képzésre, ahova a bekerülés egyik alapfeltétele az erős gótudás, a másik a nem kevés tandíj megfizetése. (Viszont a profiknak ingyenes!) Ma Koreában két 24 órás tv-csatorna foglalkozik minden szinten a badukkal, internet társaságok, szakújságok foglalkoznak játékkal, ahova kellenek a szakemberek, hiszen az ő munkájuk gyümölcse a széles tömegbázis.

Jelenleg nem aktív játékos, csak oktatja a go-t. 2005-ben Magyarországon is járt egy hétig.

Nemrég megalapította saját baduk iskoláját az International Baduk Academy-t, ahol külföldieket tanít. Első tanítványa Urbán Alexandra.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

A Japanimánia által vele készített interjút innen lehet letölteni.