Current events

Innen: Go Wiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen 218.139.176.114 (vitalap) 2006. március 31., 00:29-kor történt szerkesztése után volt.
Ugrás a navigációhozUgrás a kereséshez

Versenynaptár


Kedves Gósok! Sajnos szomorú hírt kell közölnöm, a visszalátogató vendégként még a legutóbbi Magyar Bajnokságon is résztvett Kagawa úr hirtelen súlyos betegségben elhunyt (tulajdonképpen előrehaladott tüdőrák derült ki nála, erős bagós volt, mint tudjuk). Az új tagok közül bizonyára nem mindenki találkozott vele, de többségünk emlékében remélem megmarad őszinte barátként, mindenkivel kommunikálni és mindig játszani kész gósként. Kizárólagos japán nyelvtudásával is sok olyan közeli országban rendezett versenyre jutott el itt tartózkodásának 3-4 éve alatt, ahol egyedül képviselte a Magyar Go Egyesületet, életének kb. 80 évét az utolsó pillanatig hiperaktívan élte - nálunk is a gó mellett teniszezett, lovagolt, a Balaton jegén korcsolyázott, cikkeket írt. Hazatérte után pár évig lánya családjánál lakva valamelyik Hong Kongi egyetemen a legidősebb külföldi hallgatóként kínaiul tanult. Talán nem is bánkódnunk kell most, inkább megpróbálni emberi, sporttársi magatartásáról példát venni. Ég veled Kagawa Yoshikazu 3 Dan, jó gózást Shuusakuval ! R.T.

2006. február 3.


Sziaszok!

Aki akar konyveket rendelni az nezze ki itt: http://www.schaakengo.nl/www_schaakengo2/gb.html, hogy mit szeretne, irja meg nekem e-mail-ben.

Az arat meg utalja at a kovetkeo szamlara: 11773140-11801331 vagy adja at szemelyesen a penteken levo DuGo klubban, vagy egyeb uton modon juttassa el nekem.

Elvileg a kiseido konyveire 40% a tobbire 30% lesz az engedmeny, de lesz postakoltseg is (kb 30EUR, ami ugye szetosztodik a rendelok kozott) a befizetett teljes osszegbol majd a konyvekkel egyutt visszaadom a kedvezmeny azon szazalekat ami a postakoltseg kifizetese utan megamard.

Hatarido (penz es e-mail megekezesere): 6.-a hetfo.

Stone


5.Zugló-kupa versenykiírása


Boldog Születésnapot!

Tegnap múlt 1 éves a go-wiki, és mindannyiunk nevében köszönjük Stone-nak, hogy belevágott, hogy segítette, pátyolgatta az életbenmaradást. Ma-holnap életképes lesz. Szerintem.... :-)
--enel 2006. január 27., 09:27 (CET)

Azért tettem hátrább, hogy a KGS-en reklámot csinálhassak ennek a fenti versenynek. Én, mint a hallgatag többség egy tagja, utálom, amikor arra telik egy honlap karbantartójától, hogy egy-két word-doc letöltését ajánlja fel, például egy verseny reklámozásához.
--enel 2006. január 28., 18:52 (CET)


Mostantól lehet go állásokat megjeleníteni: godiagram

Stone


Ezt nézzétek: http://www.domain.hu/domain/domainsearch/?domain=gowiki&tld=hu

--Stone 2005. március 5., 14:59 (CET)


Új elérhetőségünk a gowiki.hu! ^_^

--Stone 2005. március 21., 11:54 (CET)


Ja ha valaki szeret statisztikákat nézegetni, akkor: http://stats.midway.hu/gowiki.hu/

Stone


.















Excuse for my post but I do not have money to buy meal to my children. Forgive me please. pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy fioricet/buy-fioricet.html pharmacy pharmacy adlinks/Fioricet/buy_fioricet.htm pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy pharmacy renova wellbutrin claritin zyrtec zoloft prilosec valtrex prozac imitrex buspar valtrex tadalafil nexium retin celexa buspar imitrex acyclovir flonase lexapro sildenafil yasmin zoloft paxil zyrtec zithromax xenical zithromax claritin prozac xenical wellbutrin renova yasmin celebrex nexium effexor celexa prilosec flonase effexor retin lexapro sildenafil celebrex acyclovir lamisil tadalafil paxil lamisil acyclovir buspar celebrex celexa claritin effexor flonase imitrex lamisil lexapro nexium paxil prilosec prozac renova retin sildenafil tadalafil valtrex wellbutrin xenical yasmin zithromax zoloft zyrtec acyclovir buspar celebrex celexa claritin effexor flonase imitrex lamisil lexapro nexium paxil prilosec prozac renova retin sildenafil tadalafil valtrex wellbutrin xenical yasmin zithromax zoloft zyrtec allegra claritin flonase zyrtec celexa lexapro paxil prozac wellbutrin pharmacy pharmacy pharmacy