Lee ChangHo

A Go Wiki wikiből
Lee ChangHo
9 dan-os koreai profi játékos. Született 1975. július 29-én, mestere 1984-től, insei-é válásától Cho HunHyun. 1986-ban kapta meg az 1 dan-t, 1996-ban a 9 dan-t. Ez utóbbit a Koreai szövetség adományozta neki, és riválisának, Yoo ChangHyeok-nak az elért eredményeikre való tekintettel.

1988-ban 13 évesen nyerte az első címét a 8. KBS Baduk-wang megnyerésével, ezzel Ő volt a legfiatalabb profi címtartó. 1989-ben 86,7%-os (78 győzelem, 12 vereség) győzelmi mutatójával felállította minden idők legjobb mutatóját. 1991-ben szerezte meg a Wangwi, Myeongin, Daewang, Top position, Baccus cup és Jaewang címeket. 1992-ben és 1993-ban övé lett a Tongyang Securities Cup cím is. 1993-ban 12 címet birtokolt, a Kiseong címet is beleértve. A nemzetközi színtéren 1988-ban tűnt fel, a Fujitsu Kupa versenyen. Ekkor még az első fordulóban vesztett O Meien ellen. A következő évben viszont kiejti a korábbi kétszeres győztes Takemiya Masaki-t a harmadik fordulóban. Ezt követően sorozatban nyeri a nemzetközi versenyeket, és jelenleg neki van a legtöbb nemzetközi címe. Ő az egyetlen, aki az összes létező nemzetközi címet megnyerte legalább egyszer. 2000-ben érte el a 100 címet odahaza, amivel kezdi mesterét utolérni. Ismert beceneve Stone Buddha, amivel nyugalmára utalnak. Erre szüksége is volt 2004-ben, amikor is az ő öt egymást követő győzelmére volt szükség a Nongshim Kupa versenyen, ahhoz, hogy Korea ismét diadalmaskodjék. Saját honlapja a http://www.leechangho.com címen érhető el.

Egy riport Lee Changho-val 2006 juliusából: http://www.gogame.info/samples/16/index.html

2006-ban a koreai profik közül Ő kereste a legtöbbet 364 227 920 wont. Ő vezeti 2007 januárjában a koreai ranglistát.

Január 18-án a 28. KBS Kupa küzdelmei során Lee Changho megszerezte profi pályafutása 1500. győzelmét.
Az öszesített ranglista 2010 január 18-án:
1. Cho HunHyun 1812 győzelem 9 döntetlen 748 vereség
2. Lee Changho 1500 győzelem 463 vereség
3. Seo Bongsoo 1457 győzelem 3 döntetlen 828 vereség
4. Yoo ChangHyeok 1103 győzelem 2 döntetlen 571 vereség

Külső hivatkozások[szerkesztés]