Kezdőknek

A Go Wiki wikiből

Ezen az oldalon néhány iránymutatást szeretnénk adni arról, hogy abszolút kezdők, illetve kezdők hogyan indulhatnak neki a go tanulásának.

Először is olvasd el a szabályokat. A go játékszabályai nagyon egyszerűek, egy kezdő számára egyedül az lehet a furcsa, hogy a játék végén a terület számítás egyezkedés, alapú, azaz bizonyos hallgatólagos elemekre épül, nem látszik jól megfogható definíciónak. Először ezzel ne törődj, ugorj, majd megérted később.

Egyébként is ajánlatos először 9x9-es táblán kezdeni, ahol a terület annyira nem fontos. És először a játék alap összefüggéseit megtanulni. Stratégiai szempontból persze jelentős különbség van a 9x9-es táblaméret és a 19x19-es táblaméret között, de ez először nem fontos.

Ugyanerre szolgálhat az interaktív go-ismertető nagyon jó arra, hogy a játékban a játékszabályokon túl a kezdeti nagyon egyszerű összefüggéseket megértsd. Tényleg az alapokról indul, és nagyon alapos.

Amíg nincs ellenfeled és kezdő vagy, addig nagyon jó a számítógép, mint ellenfél. A nagyon kezdőknek az Igowin program nagyon jó, hiszen 9x9-es, kis táblán játszható, és még előnyköveket is kapsz az elején. Később pedig ezen előnykövek száma fokozatosan csökkenthető.

A könyvek közül érdemes okosan válogatni. Ha valamiért az itteni anyag nem elég a bevezetésre, akkor ajánljuk a "Hogyan játsszuk a gót?" magyar szakkönyvet, ami persze nehezen hozzáférhető. A többi könyvből is az erősségünknek megfelelően válogassunk!

Teljesen felesleges kezdőként híres emberek játszmáit elemezni, mert úgy sem értesz semmit, eljön annak is az ideje. Ugyanígy felesleges az olyan speciális dolgokba beleásni magad, mint a handicap go titkai. Először az alap joseki-kkel, élet-halál problémákkal érdemes megismerkedni, és ilyen jellegű könyveket érdemes venni. A fuseki-ről, tesuji-ról szóló könyvek is fontosak, de inkább a második lépésben. Ugyanígy a támadásról és védekezésről, a vágásokról, különféle játékstílusokról és hasonlókról szóló könyvet akkor érdemes elolvasni, ha a fejlettségi szinted megfelelő ehhez, és tudod, hogy ebben az irányban hasznos volna tovább fejlődnöd.

Személyes eszközök