A magyarországi go történelme
A Go Wiki wikiből
Tudomásom szerint a go magyarországi terjedését Erdős Pálnak, a híres matematikusnak köszönhetjük, aki az 1970-es évek közepe táján megtanította néhány munkatársát és tanítványát a játékra. Ö maga már korábban, feltételezések szerint az 1920-as évek Műegyetemén ismerkedhetett meg a go-val. A II. világháború előtt kiadott Révai lexikon már ismerteti a go-t. Nem csoda tehát, hogy a hazai go-élet bölcsője az ELTE diákklubja, az "Eötvös Klub" lett.
1981. Először vettünk részt a Japánban rendezett Amatőr Go Világbajnokságon. Magyarországot a korábbi kétszeres bajnok, dr. Vékey Károly képviselte. Azóta is a magyar bajnokság legfontosabb célja a résztvevő személyének eldöntése.
1983. május 3. A hazai goélet egyik legjelentősebb mérföldköve. A BME "R Klub"-jában megalakult az első hivatalosan is bejegyzett gos szervezet. Ennek neve akkor egyszerűen "Go Egyesület" volt.
1984. A Füles újság szervezésében go kupát szerveztek. Miskolcon újraszerveződik a goélet.
1986. Budapesten rendeztük meg a XXX. Európai Go Kongresszust és az ehhez kapcsolódó Go Európa-bajnokságot. A főszervező Rigó István. A "Go Egyesület" ezt megelőzően bővítette nevét a "Magyar" jelzővel.
1988. Hamburgban Pocsai Tibor nyerte az EB-t. Göndör András 8. helyezést ért el a 9. Amatõr Gó Világbajnokságon, ez az eddigi legjobb magyar szereplés.
1996. Mérő Csaba nyerte a 18 éven aluliak Európa Bajnokságát megelőzve a második Svetlana Chikchina-t, és a harmadik Alexandre Dinnerstein-t. (akik ma már profik)
1999. Székesfehérváron megalakult az Origo SE.
2000. Kőszegi Diána nyerte a 18 éven aluliak Európa Bajnokságát. Előtte 1998-ban és 1999-ben második lett. Ugyanebben az évben ő és Szabics Gábor a második helyen végeztek a Párosgó Európa-bajnokságon.
2001. Ifj. Balogh Pál nyerte a 18 éven aluliak Európa-bajnokságát, második Kőszegi Diána lett.
2002. Ifj. Balogh Pál nyerte a 18 éven aluliak Európa-bajnokságát.
2002. Pocsai Tibor nyerte a 2001/2002-es Európai Toyota Körverseny összesített pontversenyét.
2002. szeptember 20. A Barcza Gedeon SC közgyűlése határozatban alapította meg go szakosztályát.
2003. január 14. Megalakult az Agyar Sport Egyesület Budakeszi, aminek több más szellemi és ügyességi sport szerepel a palettáján de a fő tevékenysége a gó körül zajlik.
2003. január 18. Miskolcon megalakul a loGOsz SE.
2003. Holtversenyben Mérő Csaba nyerte az Európai Ing Emlékversenyt Amszterdamban.
2003. vége Megalakul a Duna Go Egyesület. Pocsai Tibor a lányával, Ritával párban megnyerte a Párosgó Európa-bajnokságot.
2004. január 13. Lezajlott a Magyar Gószövetség első alakuló közgyűlése hat alapító taggal: MGE, Origó, Barcza, Agyar, loGOsz, DuGo (az alapítás időrendje szerinti sorrendben).
2004. Pocsai Tibor és Rita a Párosgó Európa-bajnokságon holtversenyben első helyen végeztek, de végül a második hely jutott nekik.
2005. Pocsai Rita hármas holtversenyben nyerte a Női európa bajnokságot Lipcsében.
2005. október 3. A Fővárosi Bíróság bejegyezte a Magyar Gószövetséget.
2006. Pocsai Rita második lett az Ifjusági Europabajnokságon.
2006. szeptember 7. Balogh Pál nyerte a 2. Europai Diák europabajnokságot Brnoban.
2007. Balogh Pál nyerte a 2006/2007-es Európai Kupa Körverseny összesített pontversenyét.
2008. január 4. Kőszegi Diána megkapta a profi 1 dan-os minősítést a Koreai Baduk szövetségtől.
2009. augusztus Mérő Csaba harmadik helyezést ért el a groningeni európa-bajnokságon.
2009. szeptember Pocsai Rita nyerte a Női európa bajnokságot a csehországi Mikulovban. Balogh Pál második lett a 5. Diák (Egyetemi-Főiskolai) Európa bajnokságon Varsóban.
2010. Balogh Pál nyerte a 2009/2010-es Európai Pandanet Kupa Körverseny összesített pontversenyét.
[szerkesztés] A magyar gobajnokok2009. Balogh Pál 6 dan 2008. Mérő Csaba 6 dan 2007. Balogh Pál 6 dan 2006. Balogh Pál 6 dan 2005. Mérő Csaba 6 dan 2004. Mérő Csaba 6 dan 2003. Mérő Csaba 6 dan 2002. Mérő Csaba 6 dan 2001. Mérő Csaba 6 dan 2000. Kőszegi Diána 5 dan 1999. Pocsai Tibor 6 dan 1998. Mérő Csaba 6 dan 1997. Mérő Csaba 5 dan 1996. Mérő Csaba 5 dan 1995. Göndör András 6 dan 1994. Göndör András 6 dan 1993. Göndör András 6 dan 1992. Göndör András 6 dan 1991. Pocsai Tibor 6 dan 1990. Göndör András 6 dan 1989. Pocsai Tibor 6 dan 1988. Göndör András 6 dan 1987. Göndör András 5 dan 1986. Pocsai Tibor 4 dan 1985. Göndör András 5 dan 1984. Göndör András 4 dan 1983. Göndör András 4 dan 1982. Göndör András 3 dan 1981. Göndör András 2 dan 1980. Göndör András 1 dan 1979. Vékey Károly 1 kyu 1978. Vékey Károly 3 kyu |
[szerkesztés] A magyar kyu-s bajnokok2009. Horváth László József 4 kyu 2008. Száraz Bálint 3 kyu 2007. Urbán Alexandra 1 kyu 2006. Urbán Alexandra 1 kyu 2005. Sz. Nagy Csaba 1 kyu 2004. Sz. Nagy Csaba 1 kyu 2003. Koncsek Barna 3 kyu 2002. Devánszki Gábor 2 kyu 2001. Cserményi Orsolya 3 kyu 2000. Sz. Nagy Csaba 2 kyu 1999. Bánfai Károly 2 kyu ... 1993. Albrecht István 2? kju [szerkesztés] A magyar ifjúsági és gyermek bajnokok2010. Albrecht Domonkos Csizmadia Róbert 2009. Albrecht Domonkos Csizmadia Róbert 2008. Aczél Gergely Csóti Sebestyén 2007. Aczél Gergely Bővíz Dominik 2006. Aczél Gergely Bővíz Dominik 2005. Záhonyi Bálint Albrecht Gábor 2004. Pocsai Rita Csánki Norbert 2003. Pocsai Rita Csánki Norbert 2002. Balogh Pál Rési Tamás 2001. Pocsai Rita Záhonyi Bálint 2000. Kőszegi Diána Cserményi Zsuzsanna 1999. Balogh Pál Pocsai Rita 1998. Kőszegi Diána Pocsai Rita 1997. Marton Csaba Balogh Pál 1996. Kőszegi Diána Balogh Pál 1995. Kőszegi Diána Balogh Pál 1994. Kovács Adrián 1993. Kovács Adrián |
[szerkesztés] A magyar goélet vezetői2008- Dienes Péter 2006-2008. Mérő Csaba 2005-2006. Téby Attila --- MGSZ megalakulása --- 2002-2005. Csizmadia György 2000-2002. Farkas Jenő 1999-2000. Rapai Tibor 1996-1999. Vermes Péter 199?-199?. Göndör András 199?-199?. Seress László 199?-199?. Farkas Jenő 1987-1990. Kelemen Zoltán 198?-198?. Seress László 198?-198?. Lászka János 198?-198?. Gács István 1983-198?. Vékey Károly --- MGE megalakulása --- |
[szerkesztés] A magyar go mesterek
Az eddigi Magyar go mesterek listája külön lapon található.

